Tomahatsch Hubacsek Anett

 Gyermekkorom óta hiszek. A szív erejében, a szeretetben, a szerelemben és magában a hitben. Volt, hogy láttam az összefüggéseket, mit és miért kapunk, láttam előre a “munka” gyümölcsét, a nyíló szíveket, a nyíló virágokat, születendő gyermeket, és a legfontosabbat a mindenek legmélyén, ahová a gondolkodó nézni elfelejt: a lelkeket. Egyszerűen csak tudtam, hogy a szeretet, amiben hiszek, megoldás lehet pedig erre sokan legyintenek. Megoldás a fájóra, a kisiklottra, a bánatosra, az akadályra…
A szeretet ereje által a szívek csillaga a szemem láttára ragyogni kezdett. Nem sorolom mit tudok, azt a menüben találod meg, ha egyáltalán a kézzel foghatót keresed. Megígérem, úgy, ahogy én is már régen, velem azt látod meg, amivel a változást teremted. Könnyedén, egyszerűen, ha engeded. A szobámban a falamon ott vannak a gyermekek, akik segítséget kértek. Mára már ők is hús-vér emberek. Nem azért, hogy dicsekedjek. Azért, hogy ne feledjek. Azért, hogy emlékezzek, hogy fényük átragyogja szívemet.
Megéltem érdekes élethelyzeteket. Rájöttem, hogy sokan mókuskerékben, újra és újra – úgy, mint én- hasonló rezgéseket élnek meg. Egyszer csak éreztem, hogy eljött a komoly változás/változtatás ideje. Az önismereti munka felszabadította a lelkem. Mestereim szerint ilyenkor a társaddal együtt dolgozol és legtöbbször ezt még nem is tudod. Amit meg tudsz oldani, fel is dolgozod, belőle is oldódik. Egylélek vagyunk. Az egyéni oldásokkal is hozzájárulás vagyunk egymás számára. Visszatekintve látom, hogy így volt. Megkönnyítette a találkozást a fizikai világban, amikor a közös önismereti munka kezdődött. Ebből született meg az első könyv. Rólunk szól.
 Amikor először láttam Ákost, még nem ismertem őt. A kép valami ilyesmi lehetett.
Test nélkül, a lelkét, valamint az előző közös életeinket. Példaértékű, amit ebben az életben vállalt és végül elengedett, keze pedig már tudatosan nyitja a szíveket és végre a lelke is emlékezni kezdett:
 -Nincs más csak a fél-elem és a szer-etet!

Hiszünk benned

A környezet tükör

Ugyanazt az önismereti utat járom, amit te: a sajátomat. Közben fontos dologra leltem rá: mindenki , mindenkinek hozzájárulás. A környezetünk tükör, mi teremthetjük újra, mi változtathatjuk meg. Mindehhez egy fontos dolog szükséges. Egyszerűen vissza kell térnünk újra oda, ahol először magunkat ismerjük meg. A szívünkbe. Hiszen tudjuk, hogy jól, csak a szívével lát az ember. A világ belülről változik. 

Az önismerieti munka csodálatos

Az utat én is járom, mint mindenki más. Mindenki más, mégis egy. Létezik hasonló de két egyforma még nem létezett.  Hogy hol siklott ki? Szinte mindegy. Segítek, hogy visszatalálj, ahogy én is. Öröm lesz az is, amit negatívnak éltél meg mert végül értelmet nyer az életed. Ha van bizalmad hozzám, szívesen elmesélem neked. Jókor, jó helyen vagy, nyisd ki szívedet , fogadd be a szeretetet.

Találd meg a fényt a szívedben!

Segítek megtalálni a kulcsot a jelenlegi helyzet megoldásához de az ajtót neked kell kinyitni. Az a tiéd. Nekem is segítettek. Hol égiek, hol földiek. És egyszer csak minden megváltozott…
Nem a tutit mondom  meg. Erre vannak elegen. De szívesen segítek, hogy megtaláld újra a fényt a szívedben. 

Köszönjük!

Rólunk mondták!

Az életem egyenesbe került, hálás vagyok a sorsnak, hogy Anettot az utamba sodorta.

"Az élet hullámvölgyek sorozata, hogy ezt ki mennyire mélyen s hosszan éli meg az már egyéni. Úgy éreztem Nekem ebben szükségem van segítségre, minden áron a miértekre kerestem a választ s olyan technikákat amivel könnyedén túl tudok lendülni a nehézségeken. Ekkor találkoztam Anettel, aki erőt adott a nehéz időszakban s olyan módszereket mutatott, ami változást hozott az életemben. Segített rá látni a miértekre, ehhez nyugodt, kiegyensúlyozott személye s a hely békés, kellemes hangulata is hozzá segített. Az életem egyenesbe került, hálás vagyok a sorsnak, hogy Anettot az utamba sodorta. Köszönöm " (Betti)

Az embert a hideg is kirázza, hogy mennyire hihetetlen egy gyönyörű tehetsége is van

"Egy nagyon különleges élmény az Anetthez elmenni, az ember nem tudja, mire számítson, mi fog történni. Rengeteg mindent megtanít neked, amivel egy szebb, pozitívabb élet felé terel. Még is az egész olyan mint egy hosszú beszélgetés, valakivel, akit még sosem láttál, de mindent tud rólad, talán olyat is, ami csak akkor tudatosodik benned, amikor kimondja. Az embert a hideg is kirázza, hogy mennyire hihetetlen egy gyönyörű tehetsége is van az Anettnek." (Dóri)

Hálás vagyok Neki, hogy édesanya lehetek!

"Anett akkor csöppent az életembe, mikor több év sikertelen várakozás, kudarc és vágyakozás után a legnagyobb szükségem volt rá. Mikor a lendület és a hit alábbhagyott, jött Ő és újra bízni tudtam. Vezetett, hogy egymásra találjunk a kisfiammal, nem csak a felejthetetlen meditációk alkalmával, hanem folyamatosan küldte az angyalok üzenetét, útmutatását. Hálás vagyok Neki, hogy édesanya lehetek!" (Ibi)